Kihasználtam az alkalmat, hogy apa nincs itthon, és beszéltem a lányommal. Csak ilyenkor lehet őszintén beszélni, hogy apa ne hallja.  Nagy kár volt, sírva tettem le a telefont. Kiakasztott totálisan.

Eddig úgy volt, családostól jönnek, később már csak egyedül, most meg, hááát nem is tudom. Elég keményen beszélt velem, csak kapkodtam a fejem. Egyetlen normális javaslata volt, fogadjunk gyógytornászt apa mellé, majd ő belesegít. Már nem állja, csak belesegít. Értem én, most vettek nagyobb lakást, hamarosan költöznek, a lány ősszel suliba megy, szóval sok a tenni és fizetni való. Meg különben sem vagyunk még rájuk szorulva.  Én csak azt kértem tőle, ha hazajön, úgy jöjjön már, hogy tudjon beszélni az orvossal. Ezt a kérésemet lazán elengedte a füle mellett. Tudja ő, amit kell. Minek beszélni az orvossal, apának már úgyis alig van valami hátra, nem kell szívóskodni. nehogy azt képzeljem egy évnél tovább fog velem maradni. Hát a kurva anyját annak a lánynak, aki így beszél az anyjával. Én nagyon szégyellném magam a helyében. Egy pszihiáter-pszichológustól meg különösen "jól" hangzik.

Én kis naiv, úgy gondoltam, jó lesz, ha beszélünk, most meg átmentem totál depibe. Köszönöm, kislányom!