Elmentem. Legalább magamban leszek, nem kell senkinek megfelelnem, nem kritizál senki. És nem sorolnak az elmebetegek közé.

Igazán nem is szerettem ezen az oldalon írni, a posztokat azért lementem, vagy egy új blogba átmásolom az egészet. Nekem emlék. Ha fájdalmas is, emlék. Több mint 50 év emléke. Hisz nekem már csak azok maradtak.

Írtam, Medi életem megszépítője, célja, mindene.

Sok minden történt az utolsó poszt óta, az 5. hullámnak vége, de kitört az Ukrán-Orosz háború. Az állandósult vírusjelenlét, ami bármikor elvihet, Putyin atomfenyegetései és támadása atomerőművekre bizony az életbe vetett "bizalmamat" alaposan megcincálták. Született is érzelmi válságomból  alapos családi-, baráti-válság. Részben megoldódott, részben bizonytalan a végkifejlet.

Ezen a világméretű problémán kívül nekem saját, egészségügyi problémám is kerekedett, mert ugye minden csőstül jön. És most esett le az állam, és fog az orvosoknak is. A gasztroenterológus UH-vizsgálatra és nagylaborra küldött. Az UH, olyan, amilyen, a kövemet senki nem tüntette el, sőt 3x-ra nőtt, de a laborom. hihetetlen.

Életemben nem voltak ilyen jók az eredményeim, pedig már egy hónapja a fő, cukros gyógyszerem szedését is leállították. Szinte minden értékem határon belül van, egy-kettő közvetlenül alatta vagy felette. Még a TSH és a daganat-marker is szuper.

És még fogytam is!!!!!

Ugyan mi lehet ennek a komoly változásnak a hátterében, ha nem az a kis fekete mókus! Hiszen naponta 5x megyünk le, ebből 2 minimum  egy órás. Sokat mozgok, kevesebbet és rendszeresebben eszem.

Nem mondom, néha elfáradok, de nem annyira, hogy megbánnám a választásomat. Jó volna néha reggel lustálkodni, de nekem minden reggel 6 óra előtt vinnem kell Medit le. Nem lustálkodom. Később, ha akarnék, visszafeküdhetnék, de nem szoktam.

Most dolgozom egy terven, hamarosan meg is valósul. Medi terét megnyitom egy kicsit, hogy ha a számítógépen dolgozom is itt lehessen velem. És a macskák is barátságosabbak egy picit.

A poszt lényege, nem csak szeretetet kapok és adok, de még az egészségemnek is jót tett. De Medinek sincs panaszra oka!

Medi életem öröme, felvidítója és megkeserítője. Törpeuszkár, szeptember 13.-án született, Nagykőrösön.

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Hiába minden állatvédői igyekezet, hogy mentsek egy kutyust, csak Medi kis pofija fogott meg. De alaposan és véglegesen. A vásárlás részletei, feltételei nem is érdekeltek, nov. 27-én mentem az IC-vel érte. Apa halála óta legboldogabb napom volt.

És itthon:

                                                     Itthon. Innen kezdődött közös életünk!

Mielőtt érte mentem, a szobát, ahová a lakosztályát szántam, kutyásítottam. Legalábbis azt hittem. Első dolga volt az állólámpa vezetékének szétrágása, ami rávilágított, mennyire sok mindent kell még kutyásítani, nehogy valami baj érje őnagyságát. Méteres magasságban mindent eltüntettem, lezártam, sztem elérhetetlenné tettem, amit eddig még nem tettem meg. Ha én kiskutya volnék, még találnék éppen rámolni valót, de úgy tűnik, én szemfülesebb vagyok. Hála az égnek!!!!

Szombati napon hoztam haza, hétfőn már az orvosunknál voltunk. Féreghajtó, élősködő írtó, majd később a maradék 3 oltás és a chip beültetése következett. Szilveszterre szabadultunk fel, úgy hogy bátran mehettünk bárhová. Gyönyörű idő volt, mentünk is ezerrel sétálni, futkosni. Azóta is ezt tesszük, napi 5 alkalommal, a szobatisztaság elérése reményében. Ami most, február közepén már elérhetőnek látszik.

Van egy ketrece, ahol alszik, zokszó nélkül tölti éjszakáit és távollétem idejét benne.

A macskák, a nagy probléma. A macska szereti a nyugalmat, a zavartalan életet, a kutya örökmozgó, hangoskodó. A kettő nagyon nem passzol. Nem is erőltetem, majd ha Medi már nagyobb és nyugodtabb lesz, összebékülnek. Medi szobájába bejárnak, (ahonnan Medi még egy ideig nem jöhet ki) kíváncsiságból, no meg Medi bosszantására. Coco, a fekete cicám, kifejezetten szereti bosszantani a kiskutyát. Egy imposztor. Felül az étkezőasztalra, és megvető tekintettel néz le a gyerekre. Medi szeretne játszani Cocoval. Nem szerencsés ötlet. Medi már az asztalra is felügyeskedte magát, a macska-bútort pedig bevette. Felváltva használják a macskával. Az egész Facebook rajtunk nevetett, mikor feltettem az első képet Mediről, ahogyan fenn csücsül a macskakaparófán.
Ennek azután több szerencsés végkimenetelű baleset lett az eredménye. A macskabútor felborult, az ablak, nem tört be!!! A függönyt - ami már macskásított, spagettifüggöny - közös erővel leszerelték. Tündéri volt a két feketeség a fehér függönyzsinórokban belecsavarodva!!!!!  És amikor elhangzik az általam altatódalnak kikiáltott Lencsi lányka, a macskák vonulnak be, tudják innentől csak az övék a szoba, Medi elvonul.

És Medi azóta teljes jogú használója a Macskabútornak, HA Coco nincs jelen!!!

Járunk kutyaoviba, és tanulunk ott és itthon, de ebbe a kis kobakba még sok okosságnak bele kell mennie, hogy ügyes, szeretni való kutyus váljék belőle.

Medi beváltott a hozzá fűzött reményeimet. Szeretjük egymást, lefoglaljuk egymást, rendszert ad az életemnek. Egy imádni való fekete kisördög.

Most új feladatom van. Szabaddá kell tennem a kis lakás további részeit is Medi számára. Már szereltem polcot a fürdőszobába, részletes tervem van a további  tennivalókról, új ajtóba szerelhető kisajtót rendeltem, hogy a macskák is megkaphassák a nekik járó nyugalmat, míg Medi kicsit nagyobb térhez jut. Ezek mindegyike külön sztori, ráadásul naponta történik velünk valami ÉRDEKES!!!!, de azért ez a blog még nem a HAHOTA!

Apa halála óta az egyik legnehezebb napomon vagyok túl. Éppen 10 hónapja ment el, de ekkora űrt azóta még nem éreztem.

Sokan felesleges formalitásnak tartják a házasságot, pedig nem az. És az esküvő az a nap, amikor megígérjük egymásnak, kitartunk egymás mellett jóban és rosszban, betegségben és egészségben, holtodiglan és holtomiglan. Mi ezt tettük. Pedig akadt jó és akadt rossz is bőven  közös életünkben. Többet éltünk együtt, mint önállóan. 

Sajnos én húztam a rövidebb szálat, én temettem el apát. Azzal, hogy hagyott szabadon élni, nem telepedett rám, most még sokkal jobban szeretem, tisztelem. Velem van minden percben, beszélek hozzá. Teste eltűnt az életemből,  de a csodálatos lelke itt van velem.

Nem akarok új kapcsolatot, senki sem pótolhatná. És valójában itt van most is velem.

3 kisállatom enyhíti  fizikai magányérzetemet, lélekben pedig nem vagyok magányos. Lányom távol, fiam még távolabb, nem is beszélünk.

Mikor repülőn utaztunk, azt kívántam, zuhanjon le a gép velünk, így egyszerre vonultunk volna ki az életből. Nem lettünk Philemon és Baucis, kegyetlen az élet, csak elvesz, és egy ilyen "kis" kérést sem teljesít. Esténként úgy érzem, a szívem üzeni, hamarosan én is elmegyek. Furcsa, kellemetlen érzés, minden ok nélküli. Majd elválik.

Akármeddig is leszek még ezen a sárgolyón, Ő addig élni fog velem, az emlékezetemmel, bennem.

A délelőtt viszonylag könnyen telt, Medivel oviban voltunk. De a délutáni séta után rám tört a feneketlen szomorúság. Sírtam és sírtam és sírtam. 

Hirtelen meleget éreztem az oldalamnál. Először az egyik cicám bújt mellém, majd követte a második. Melegítettek, doromboltak. Megérezték a hangulatomat, és jöttek segíteni. Köszönöm nektek Coco és Maki.

50 éve történt. 50 éve mondtunk egymásnak igent. Apa nagyon szerette volna megünnepelni ezt a szép évfordulót, de már 10 hónapja halott. Éppen 10 hónapja. Vele halt a szívem is.

Gyönyörű, hideg, de verőfényes napunk volt. Bár apósomnak köszönhetően nem minden sikerült a legjobban, felejthetetlen délután volt. Fél5-kor kezdődött a szertartás, polgári esküvőnk volt csak. De esküvő nélkül is tudtuk, nekünk együtt kell élnünk.

Annyira különböztünk egymástól, a nyugalmat árasztó mérleg és az örök, újat tenni vágyó, nyughatatlan bika jó párosnak bizonyult. Apa kitartott akkor is, amikor talán más ember nem tette volna. És ezért még sokkal jobban szerettem.

Szerelem volt - részemről - első látásra. És én is voltam az utolsó, ki még élve látta. Nem tudom létezik-e még belőled valami, de akár létezik, akár nem, most is szeretlek. Levetettem minden rosszat, ami bennem volt, és tiszta, hófehér ragyogás kíséri szeretetemet. Míg élek, szeretni foglak, és utána is. Hiányzol. Mostani életem minden pillanatában hiányzol! De megtanultam egyedül élni, az emlékeddel.

Azt hittem, már nem írok többet ebben a blogban, de olyan furcsa változást vettem észre magamon, ami talán még másokat is érdekelhet.

Kiürültem, elvesztettem az érzéseimet vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, hogy világos legyen. Nincsenek érzéseim. legalábbis a szeretet eltűnt az életemből, talán nem örökre. Egyik napról a másikra olyan dolgokat tapasztalok, hogy az élettől is elment a kedvem.

Apa meghalt. Igen, elment, beteg volt nagyon, neki is megváltás volt a halála. Néha ugyan felbukkan némi hiányérzet, némi szívszorongás, amit az elmúlt 50 év megszokásainak tudok inkább be, mint a szeretet jelének. Pár napja még nem így volt.

Itt van a családom. Mintha idegenek volnának. Hogy covidos-e a lányom és a családja, igazából nem érdekel, igaz őket sem különösebben. Ha beszélünk, nem érzek örömet, hogy hallom a hangját és híreket felőlük.

Fiam jön, de minek. Majd ha 2 napig nem veszem fel a telefont, kiderül, már nem is élek.

Az állataim??? Tudom, őket is szeretem, de érezni nem érzem. Még Medi is inkább teher lett, mint öröm. Persze nem hanyagolom el őket, mindent megkapnak mint eddig, de nincs öröm, nincs SEMMI!!!!

Hová lettek az érzéseim???? Tettem valamit, vagy csak úgy jött???? És vajon meddig marad??? Örökre??? No abból aztán nem kérek. Érzések nélkül szart sem ér az amúgy  is nyomorult életem.

Nem éppen erre számítottam 2022 első napjaiban!!!!

Kicsit belekeveredtem a napokba. Karácsony óta még boltban sem voltam, csak a kicsivel mentünk le sétálni. Az sem volt valami kellemesnek mondható. Pocsék idő volt.

A karácsonyt vártam nagyon, hogy miért, az nem tudom és nem is értem. Szerencsésen elmúlt. Itt volt a fiam, és másnap a barátnőjével is feljöttek. Kedvesek voltak. Lányékkal is beszéltünk.

Azt hittem, a szenteste fájdalmasabb lesz, hiszen éppen ez az 50. szenteste, amit együtt töltöttünk volna. 1971-ben  ekkor volt az eljegyzésünk. Túléltem. Talán én vagyok szűkében az érzelmeknek, de már a teljes elfogadás fázisához értem. De azért néha nagyon fáj és rettenetesen hiányzik. Gondolom ez már így marad.

Az időmet a gyerek rendesen beosztja. Reggel 6-tól este 7-ig ő az úr, (az időm ura), mert próbálok jó kutyát faragni belőle. Napi 3-4 alkalommal foglalkozom vele, labdázunk, tanulunk. Figyel, ül, fekszik vannak most napirenden. A WC-lejárást nem kezdtük még el, egyrészt a förtelmes idő miatt, másrészt azért, mert ahogy kiengedem a ketrecéből, már megy is a dolgát végezni!!! És a pelusra pisil és kakil. Így nincs időnk a 6.-ról lemenni. Minden nap lemegyünk sétálni, időfüggő, mennyi időt töltünk lent. nagyon élvezzük mindketten. Úgy megy, mint akinek dinamit van a fenekében. Vacsora után pedig irány a ketrec, ahová szó nélkül bevonul.

Este 7-kor lezuhanyozom és a macskákkal foglalkozom egy kicsit. És el is fáradok, A TV-műsorba leginkább belealszom.

DE van miért hazajönnöm, és van miért elmennem. Szerény, 1+ 3-as háztartásunk ellátása az én feladatom, rajtam múlik, hogyan lesz béke, és hogyan lesz normális a kutya, felnőtt korára. Hogy ez milyen cél??? Értelmes avagy nevetséges??? Nem tudom és nem is érdekel. Az én célom, feladatom. Van kit szeretnem és kapok is néha egy keveset.

Nagyon szomorú, fájdalmas és kemény évem volt. 2021 a legrosszabb évem eddig. Remélem 2022 egy kicsit kegyesebb lesz hozzám, úgy érzem, mindent megtettem, hogy kiérdemeljem ezt.

Kívánok mindenkinek egy jobb, sikeresebb, egészséges új évet! B.U.É.K. 2022.

Most ér vagy nem ér???? Elfogadható a PCR-teszt vagy dobjuk ki az eredményét???

Kérdezem, mert nem értem a történteket.

Fiam egy hete elvesztette a szaglását. Előtte 2 nappal vette fel a második, (valójában megerősítő injekcióját, mert elsőre Jansen vakcinát kapott) Pfizer védőoltását. A szaglásvesztés magyarázata most kétesélyes lett. Vagy az oltás mellékhatása, vagy Covid-fertőzötté vált. A háziorvos így cselekedett!

Kijelentette, biztosan Covidos, elküldte tesztre. A gyors-teszt és a PCR-teszt is negatív lett. Oda se gatya,  ettől még a fiam a számára Covidos maradt, táppénzen, eltiltva az emberekkel való találkozástól. Most ismétlik a tesztet. A negatív eredmények ellenére is tartja az orvosunk a véleményét, a fiam Covid-fertőzött!!!!

Mondja már meg nekem valaki, én bolondultam meg, netán ennyire megbízhatatlanná váltak hirtelen a tesztek, vagy csak az orvosnál hibádzik valami???? Hogyan lehet egy bizonyítottan negatív teszttel rendelkező, TÜNETMENTES ember FERTŐZÖTT?????? Menjünk biztosra, de ennyire????

Én majdnem belefulladtam a köhögésbe, és még csak tesztre sem küldött el.

Egyebekben jól érzem magam. Bejött a kutyához fűzött reményem, lekapcsolta az agyam rossz irányú működését. Még enni is kevesebbet eszem. Bár igen sok figyelmet igényel Medi ellátása, élvezem, és imádom ezt a kis fekete ördögöt.

Várom a karácsonyt. Érdekes, soha nem hittem volna, hogy egy magányos karácsony is beletartozhat a kívánt kategóriába. Készültem ajándékokkal, de a szentestét egyedül fogom tölteni. A fiam barátnője meghívott, de én nemet mondtam. Így a fiammal ekkor csak rövid időt fogok tölteni.

Amikor még terv alatt volt a karácsonyi készülődés, nem tudtam, hogy egy kisördöggel fogom tölteni az ünnepeket. Így a szép és nagyon őrzött karácsonyfát be sem fogom hozni, csak egy minit díszítek fel. Szerettem volna a szentestére készülni, szépen feldíszíteni a lakást, megteríteni, de úgy vélem most ezek nélkül is jól fogom érezni magam a két macskámmal és a kutyámmal.

Háááát, ez pontosan úgy fest, mint egy elhanyagolt nagymama (tényleg az volnék) karácsonya az állataival.