50 éve történt. 50 éve mondtunk egymásnak igent. Apa nagyon szerette volna megünnepelni ezt a szép évfordulót, de már 10 hónapja halott. Éppen 10 hónapja. Vele halt a szívem is.

Gyönyörű, hideg, de verőfényes napunk volt. Bár apósomnak köszönhetően nem minden sikerült a legjobban, felejthetetlen délután volt. Fél5-kor kezdődött a szertartás, polgári esküvőnk volt csak. De esküvő nélkül is tudtuk, nekünk együtt kell élnünk.

Annyira különböztünk egymástól, a nyugalmat árasztó mérleg és az örök, újat tenni vágyó, nyughatatlan bika jó párosnak bizonyult. Apa kitartott akkor is, amikor talán más ember nem tette volna. És ezért még sokkal jobban szerettem.

Szerelem volt - részemről - első látásra. És én is voltam az utolsó, ki még élve látta. Nem tudom létezik-e még belőled valami, de akár létezik, akár nem, most is szeretlek. Levetettem minden rosszat, ami bennem volt, és tiszta, hófehér ragyogás kíséri szeretetemet. Míg élek, szeretni foglak, és utána is. Hiányzol. Mostani életem minden pillanatában hiányzol! De megtanultam egyedül élni, az emlékeddel.