Napjaink változatlanul telnek. Apa állapota inkább javult, mint romlott. Nem köhög annyit. És nem is kötözködik, így az itthoni életünk elviselhetőbbé vált. Itt a cica is, szeretjük mindketten, ezzel is egy picit könnyebb. Ami viszont nehezebb, nincs sofőrünk. Sem kocsival, sem kocsi nélkül, aki vállalná apa fuvarját Deszkre, a kezelésre. Így marad a taxi. Ami a havi 20ezer Ft-jával meg fogja viselni a pénztárcánkat. Kénytelenek vagyunk ezt a módot választani.

Engem rettentően zavar a bezártság. Itt a kert, volna is mit csinálni, de apa nem akar kimenni. Nem és nem. Azt meg nem merem kockáztatni, hogy vigyen ki és majd hozzon vissza, Fél éve még simán ment volna, de most a bizonytalan járása miatt szó sem lehet róla. Ott volna  a legjobb helyünk. Friss levegő, kevés ember, azok is távolabb.