Azt hittem, mikor már élesben megy, rosszabbodik a helyzet, többet fogok írni. Nos, nem így lett. Talán azért, mert nem tudom szavakba önteni az érzéseimet, melyek kaotikusak, ellentmondásosak, kifejezhetetlenek.

Hogy mi is a helyzet? Nagyon szomorú. Már az előző kezelés előtti nap megérkezett apa CT eredménye, mely romlást mutatott. Nem lepett meg, hiszen láttam. Láttam, hogy többet köhög, láttam ahogy gyöngül, láttam ahogy még a meglévő falatnyi életkedv is kiszivárog belőle. Nem is mutattam meg, hisz majd másnap Deszken elmondják, amit szükségesnek tartanak. Csupán annyit közöltek vele, kismértékű romlás tapasztalható mindkét oldalon.

Attól féltem, nem is kapja meg a kezelést, de hála az égnek, megkapta. Remélem adják, amíg csak lehet, hiszen ez az egyetlen dolog, ami tartja benne a lelket. (Bár nagyon utál kijárni.)

Felhívtam a lányomat, egy kicsit panaszkodni próbáltam, erre ő a képembe vágta, haldoklik, mit vársz! Hát nem ezt vártam, az már biztos. Fiunkkal eddig sem lehetett az apjáról beszélni, tabu volt a számára a téma. Így még annyi sem adatik meg nekem, hogy jól kisírjam magam valaki vállán. Ráadásul a kert eladása kapcsán felvett igen tartózkodó viselkedése nagyon idegesít. Már 3 szombaton voltunk együtt kint, az a két óra több volt a számomra, mint 2 év. Nem tudtam mást tenni, fogtam a fűnyírót és nyírtam. Ennél már csak a napi ötperces látogatási kellemetlenebbek. Beköszön, és megy. Hogy minek jön? meggyőződik, nem vagyunk-e már szagosak???

Lassan hazahordjuk, amiről nem tudunk lemondani, ami fontos. Itthon helyet csinálok, szelektálok, kidobom a felesleges(???) cuccokat, a helyére meg bepakolok. Menne is, de apa állapota nagymértékben befolyásolja a kimenetelt. Meg is mondtam a fiunknak, nem tudjuk vállalni a fix. idős indulást, sőt a fix napot sem.

Nagyon sokat alszik, amikor ébren van, akkor sincs már velem. Tulajdonképpen nem csinálunk mást, várjuk a NAPOT, amikor befejeződik ez az egész. A kezeléseket is egyre kevésbé bírja.

Félek, a vevőink hitelesek, mire lerendeződik a hitelük, leszünk-e még? És a járvány lecsengése sem gyorsította meg az eljárásokat.

Nekem meg, mint viszonylag egészségesnek, hatalmas lelkiismeret furdalásom van. Valószínű - ki tudja, mit ad a sors - ő megy el előbb, és én nem tudok semmit segíteni. Nem tudom a félelmét enyhíteni, csak a kezét foghatom.