Káosz a köbön. A felújítás nagyon lassan halad, ha rendesen dolgoznának egymás után a szakik, már régen készen lennénk. Most látom át én is, nem is kis dologba vágtam a fejszém. És jó lesz vigyázni, a Főnök, amilyen szimpatikus, olyan balfácán. Velem - aki fizetem az egész cirkuszt - nem beszéli meg a dolgot, a hozzájárulásom és mint kiderült, a tetszésem nélkül adott utasításokat a burkolónak, és akivel ráadásul teljesen egyetértünk, szegény burkoló issza meg a levét, mert vele veszekszem, hisz ő van kéznél. Hát valahogyan így megy ez a 'jaj de kár, hogy belekezdtem' ingyencirkusz.
Az orvosnál is csak idegelem magam. beindult a szezonom, naponta megyek valamelyik szakrendelésre. Tegnap szerencsésen itthon felejtettem a kulcsom - akkor is nagy volt a felfordulás az építkezésen - és kizártak a szakik. Órákat vártam, míg a fiam végzett és végre beengedett. Ma a neurológusnál voltam, aki beutalt MRI-re. De feltétlen személyesen menjek időpontért, telefonon nem adnak, kötötte a doktornő a lelkemre. Elmentem, sorban álltam, és ott azt mondták, ők nem adnak nekem semmit, csak telefonon kérhetek időpontot. Hazamenvén hívom a megadott telefont, nagy nehezen a végére kapok valakit, aki felvilágosít, kizárólag és csak ELSEJÉN lehet időpontot kérni!!! Hogy ezeket az infókat miért ennyi helyről kellett megtudnom, elképzelni sem tudom! Mammográfiára - 10. után!!!! - több, mint 60 próbálkozásra tudtam időponthoz jutni, képzelem, mi lesz az egy napos egyeztetési lehetőségen.
Ha én ezt ép ésszel megúszom, gratulálhat a világ nekem.
Még néhány apróság, a mosdókagyló károsodott, nem tudni ki követte el a hibát, a Főnök naná, hogy nem vállalja be, nekem kell azt is állnom. A padlólappal is vissza kellett mennünk, mert ugye - természetesen a Főnök választotta????? - és utáltam a színét. Nagyon úgy látszik, a saját fürdőszobám alakításába sincs beleszólási jogom, csak fizethetem. Csak éppen a Főnök nem ismer engem!!!!
Ennyi cirkusz mellett azt is elfelejtem, özvegy lettem.
Most, reggel 6.45-kor telefonált a Főnök, a második burkoló belázasodott. Remélem, Covidos. Ámen.
Negatív lett a PCR-teszt, éljen!
Az idegeim már totálkárosak, de vasárnap a festés is készen lesz. Kellett ez nekem?????