Úgy látom ritkulnak a bejegyzéseim. Talán jó, mert nincs olyan esemény, alkalom ami okán írnom kellene. Csak úgy meg nem írok, mert a Jó Isten nem ver bottal, csak csalánkiütéssel. Nagy nehezen tényleg sínre kerültünk, az itthoni és a kerti teendőkkel egyaránt, apa meg a térdcsuklásait leszámítva  tűrhetően van. Erre kijött rajtam az a csapás, a nem is tudom minek nevezzem urticariám, de úgy, hogy majd belebolondultam. Az 5 Ft-os nagyságtól az 50 Ft-s ig mindenféle nagyságú égő, viszkető foltom volt, melyek néha teljesen összeolvadtak tenyérnyi foltokká. És ami még soha nem fordult elő, most az arcomon is kijöttek, sőt a fejemen is. Hűtőkenőcs, Fenistil hatástalan, egyedül a cinkes rázó  csillapította a viszketést. Ez viszont annyira kiszárította a bőrömet, hogy már az is fájt. Pluszban nem kívántam ezt a fájdalmat, így tűrtem. Igaz, néha fogcsikorgatva, de tűrtem. Egy szál laza trikóban léteztem, úgy, hogy az ülés, a fekvés, de még az állás is fájt. Emberek közé féltem menni, még majd azt hiszik valami fertőző nyavalyám van.

Kínomban előkerestem a régi bőrgyógyászati papírjaimat, amin felfedeztem egy régen szedett antihisztamint, és találtam is belőle a gyógyszeresem fenekén. Akkor nem hatott, most viszont úgy tűnik hat, mert a foltjaim zöme összezsugorodott egy pontba, és nem viszket. A maradék már sétagalopp. Csak két bajom van, ettől a vacaktól állandóan éhes és álmos vagyok. Remélem, ha elfogy a tablettám, nem erősödik a reakció újra fel, abba beleőrülök.

A cseresznye, mint kiváltó ok, egybeesésükkel keltette fel a figyelmem, előtte azt sem tudtam, hogy még erre is lehet allergiás reakció.

Apa szegény, csak nézett, segített volna, de nem tudott.