Furcsa élményben volt részem tegnap. Szegeden járt egy barátnőm. Nagyon kedvelem, évfolyamtársam volt és sokat beszélünk telefonon. Legnagyobb meglepetésemre részemről a beszélgetésünk sokkal zötyögősebben haladt, mint a telefonos. Sokat gondolkodtam, mire rájötte egy lehetséges miértre. Ami csak rám érvényes.

Sokszor írtam már, nagyon magányos vagyok. Az összes programom kimerül a fiam napi 10 perces látogatásából, a reggeli bolti bevásárlásomból, ehhez csak ritkán jön plusz tennivaló. Van a két 'öreglány' a folyosónkon és a havi eledelgyűjtés. Kati ismerősöm ugrik még néha fel, de nem gyakran és max 20-25 percre. No meg az orvosok.

Kapcsolatom a külvilággal bővül néha egy-egy telefonhívással, de van olyan napom, amikor a bolton kívül még a telefonom sem csendül meg.

És csodálkozom, hogy valakivel személyesen nehezebben kapcsolódok, akit egyébként is kb 3 éve láttam???? Egy pici, bár úgy érzem nem zavaró momentum volt csak, itt volt vele a fia, de Ő kettőt sem szólt. És nagyon szimpatikus ember.