Itt az Ó-év vége. Talán le kellene zárnom pár szóval ezt a rettenetes évet.
Apáról nem tudok sokat írni. Lassan egy éve, hogy megkaptuk a diagnózist. Ez idő alatt maga a rák stádiuma nem változott jelentősen. De a kemoterápia, a kor hatalmas rombolást végzett mind fizikai, mind szellemi állapotán. Talán a legszembetűnőbb mozgásának zavartsága, bizonytalansága, no meg szellemi kapacitásának nagymérvű zuhanása. Gondolkodás beszűkült, nem érdekli semmi, egyedül a szex maradt életének éltetője. És bármennyire is próbálkozom, képtelen vagyok ebben az egyben a kedvére tenni. Ha agyonerőszakolom magam, akkor sem megy. Nem lehetek kedves, nem szerethetem, Ő mindezt a szex megnyilvánulásának tekinti. Engem mindez irtózattal tölt el. Biztosan sokan elítélnek ezért, de tegyék. A bőrömből nem tudok kibújni. Szeretem, megadok minden megadhatót, hogy elviselhetőbbé tegyem életét, azon az egy dolgon kívül. És ismerem annyira, hogy tudjam, ha egy picit is felé fordulnék, hatalmas csalóst okoznék neki. Saját maga miatt.
Magamról már sokat elárultam az előző sorokban. Egy nagy szomorúságom van az alapszitun kívül, hogy az oly féltett 6nm-es egérlyukban őrizgetett intim szférám megszűnt létezni. Nincs egy lyuk ahol magam élhetnék, ahol jól kisírhatnám magam, ahol én lehetnék én. Reggel arra ébredek, ott ül mellettem, és lassan már az egérlyukamban több időt tölt el, mint a sajátjában. Jogot formál erre a kis magánvilágra is. Biztosan vannak nők, akik szívesen áldozzák még ezt is beteg párjuk élete könnyebbé tételére. Hát én nem tartozom közéjük. Így azután az életem még nehezebb, még fárasztóbb, még kilátástalanabb. És mindez hatalmas lelkiismeret furdalással párosítva!
Most mindenki felhördül, ennyire önző nem lehetek! Ha nem tetszik, hogy Ő jön, menjek én. Nos nem mondott senki újat nekem ezzel, sokszor eszembe jutott ez a megoldás, de sajnos ez sem kivitelezhető. Apa élethőmérséklete 25 C-fok felett van. Az enyém messze alatta. Ráadásul, ki tudja az okát, hőhullámaim vannak. Képtelen vagyok elviselni azt a meleget, ami apa szobájában van. Megfulladok, izzadok. Ő meg nálam fázik, hiszen kénytelen vagyok gyakran és hosszabb időre ablakot nyitni. Ez az "alacsony hőmérséklet" viszont az egészségét is veszélyezteti. Nyáron nálam megy a klíma, apánál meg a trópusi meleg. Hogyan egyeztessük ezt össze?????