Ma egy hete, hogy elindultunk az igazi lejtőn. Apa kora reggel elájult a WC előtt, bent, szemei fennakadtak, én meg már kezdtem elfogadni, hogy megjött a vég. De nem jött, eszméletére tért. Hatalmas kínlódások árán eljutottunk az én, majd az ő ágyáig. Nagyon sovány, vaságyastól sincs 55 kg, de ahhoz elég nehéz, hogy ne tudjam emelgetni. Kín-szenvedés volt az 2 óra. Miután visszanyertem a józan eszem, rá kellett jönnöm, itt nem lesz már autókázás, bizony betegszállítást kell kérnünk, ha ki akarjuk juttatni Deszkre. Hétfőn reggel szó nélkül kiállította a háziorvos a szállítási papírokat, és kedden reggel, alig 2 órás várakozás után befutottak a mentősök. Kedvesek voltak.
Deszken alaposan megdöbbentek a hirtelen állapotromlásán, amit az ottani vizsgálati eredményei nem is igazoltak. Viszont a kezelést sem adták, állapotára hivatkozva. Majd, ha visszaerősödik egy kicsit!! Arra várhatunk, nem eszik, alig iszik, és egy kis korrekciós kúrára sem volt hajlandó bennmaradni. Másnapra ígérték a hazahozatalát, du 4-kor még semmi. Gyűlöli az ottlétet, és  várakozni sem képes. Piszkálta az orvosokat, a nővéreket és leginkább engem. Végül úgy döntöttük, hazahozzuk mi, a hazaút egyszerűbb, nem kell már tesztelni, és nincs a felvételi procedúra. Fiamnak a munkaideje már lejáróban volt, őt kértem meg, hiszen én megfogni sem bírom. Szépen el is rendezte, még taxi sem kellett. Mire hazaért, irgalmatlanul nézett ki. A beesett, sápadt arca még sokkal drámaibban rosszul alakult, állítom, a bonctani esetek jobb színben vannak, mint ő volt. Féltem, nem is éli túl. Ezt is sikerült átvészelnie, azóta ki sem kel az ágyából.

Beszéltem több ízben is a kezelőorvosával, nagyon kedves volt, de nem mondott semmi érdemlegeset. Bármikor fogadják! Ha javul, ha romlik, nyugodtan intézzem a kiszállítását. Oké, ha megy. De biztosan nem fog!

Másnap reggel bevásároltam. Vettem lepedőket (gumiból), ágytálat, kacsát, pelenkákat. Meglepően keveset fizettem, 10ezerrel megúsztam. Most totál kaotikus az helyzet. Hol betétet használunk, hol semmit, ilyenkor ügyelek, hogy rohanjak, akár kicsi, akár nagy a dolog. Rohanok. Erre jó a vezeték nélküli csengő. Csak nálunk nővérhívó lett belőle. Annyit elértem, legalább éjjelre engedje bepelenkázni magát, egyszerűen nem birok folyamatosan 24 órát ügyelni. Ez sem jó, mert feltörte (???).

Míg Deszken volt, kapott meghívást Pfizerre, de nem alkalmas már arra sem az állapota. Én még nem kaptam semmit, mert a 45-ösöknél tart a körzet. Én meg 51-es vagyok.

Mindeközben kínlódok a törött lábujjammal, sokszor alig birok menni. Rettentően félek, hogy megkapjuk ezt a bestiát, de mégis ki kellett villamosoznom a TESCOba, hogy keressek egy olyan cipőt, amiben járni is tudok. Hihetetlen, de találtam.

Most itt ülök, és várom, hogy megszülessék az eredmény, pelenkamentes állapotban vagyunk, és nagydolog van a láthatáron.

Minden rám hárul. Még az asztali lámpáját is nekem kell felgyújtanom, a poharát is alig bírja megemelni. Ha fázik, ha melege van, ha rikkant a rigó, csörög a hívóm, és rohanok. Szeretném tudni, mennyi a tényleges ereje, és mivel él vissza, de ezt nem tudtam kideríteni.

Voltam az urológián, mert csak ott lehet pelenkát felíratni!!!!! (az onkológusa nem teheti), de ott annyit cirkuszoltak, és annyi beteg volt, inkább eljöttem. Nem ér egy fertőzés egy pelenka árát.

Két nagy bajom van. Nem bírom azt a meleget, ami apa számára kell, és megőrülök a köhögésétől. Nem tehetek róla, de van, hogy pánikszerűen kirohanok, és még a fülhallgatóm dugóját is berakom, csak ne halljam. Szégyellem is érte magam alaposan.

Most csengetett, szomjas volt, meg kellett itatnom.