Megtörtént a "csoda", beszéltünk a lánnyal telefonon. Kicsit nyögvenyelősen indult, de beigazolódott, lehet érzelmek, indulatok nélkül is kommunikálni. Csak minek??????
Olyan időpontban csörrent a telefonom, amikor külsősök már nem hívnak, így biztos voltam benne, csak Ő lehet. Úgy is lett. Bedobogott a szívem, de rájöttem, nem sok van a szívemben irányában. Hiszen Ő volt az, aki a szememre hányta múltbéli aljasságaimat, küldött el (taszított el) magától. Rúgott (sokat, sokszor) belém. És én voltam, aki visszakönyörögte magát. Nem vetítek én rá semmit. Még a bánatomat sem éreztetem vele. Se apa halála miattit, sem az Ő (és az én múltbéli) viselkedése(ünk) által okozottat. Nincs már lányom. Neki viszont nem hiányzik az anyja.
Elbeszélgettünk, mint két idegen.
