Új év - minden a régiben, sőt talán még rosszabb.

Az elmúlt napokban apa érzelmi állapota olyan mélyre süllyedt, hogy azt hittem pszichiáterhez kell vinni. Ugye elmúltak az ünnepek, akkor mégis mozgalmasabb volt az életünk, most meg csak mi ketten és Deszk. Ráadásul a mostani kezelése szerintem nehezebben viselhető, mint az előző, majdnem olyan rossz, mint a "nagy kemo" volt. Esik-kel, alig győzöm összeszedni. Fel is hívom az orvosát, ha lehet, tegyék már legalább egy nappal át a kezelését, mert így a két szombatomon is rá kell vigyáznom. Számomra pedig ez a két szombat nagyon fontos.

Már le sem írom, miket mond, csinál. Felesleges. Igazán megérteni csak az tudja, aki ismeri az életünket és a betegségét is. Ilyen rajtam kívül nincs. Megszakad a szívem. És még azt sem tudom, mi igaz és mi provokáció a részéről.

Szegény cicám - aki még mindig él - issza meg a levét. Lopva merem csak megsimogatni, a közeledését viszonozni, félek apa magára veszi, netán féltékeny lesz rá.

Ez NEM ÉLET! Ezért harcolni teljesen felesleges. Én biztosan nem tenném. Én nem dönthetek az Ő életéről.