Lassan kiheverem a március 30.-i sokkot. Tudtuk, hogy be fog következni, mégis a gyomromba vágott. Orbán Viktor király akart lenni, és most - világ szégyenére - egy világjárványt kihasználva királlyá is üttette magát. Nem a járvány megfékezésére törekszik, azok csak látványelemek, hanem politikai ámokfutást rendez, a járványtól teljesen független rendeletek elfogadásával. És mindezt hazugságok tömkelegével spékelve. Szégyellem, hogy magyar vagyok. Ha nem volnék ebben a korban, és túlélném a járványt, itt hagynám ezt a szemétdombot. Nyugodj békében, szeretett Hazám. Talán soha nem voltál ekkora erkölcsi (és gyakorlati) szennyben!
Bejelentéseket olvashatunk egészségügyi vizsgálatok, kezelések rangsorolásáról, ami bennünket igen komolyan érint, hiszen korban és állapotban már nem vagyunk a megmentendők csoportjában. Így elsőként apát vehetik le a kezelendők listájáról. Ami számára egyenlő a halállal. De amíg rektorok, főnővérek szarnak az előírásokra, és ezért semmiféle következménnyel nem kell számolniuk, mit is várhatnánk ettől a zéró erkölcsű országtól. Annyival is kevesebb nyugdíjat kell fizetni, és ha elég sokan leszünk, annyival többet el is lehet lopni. Nevethetnékem támad az egyre gyakoribb, időseket segítő reklámok áradatól. Védenek, féltenek bennünket! Ó Istenem, milyen megható is egy ilyen ország féltése. Pedig, ha mi elkapjuk a vírust, az szinte a biztos vég, és nem tünetmentesen hordozzuk végig az országon a betegséget.
Nagyon bízom, valahogyan átvészeljük ezt az őrületet, mert nagyon féltem apát, nem magamat, mert rettegi a halált.
