Hála az égnek, mind a gyors antigén-teszt, mind a PCR-teszt negatív lett. Ez a tegnap hajnali ajándékom a mai 70. születésnapomra.

Ilyen nyomorult születésnapom sem volt még! A 70. és egyedül ünneplem. Az ünneplés azért túlzás, elviselem. Cudar érzés 70 évesen friss özvegynek lenni!

Befejeztem minden létfontosságú házi munkát, temetés-előkészítést, így már semmi komoly tennivalóm sincs. Várom, hogy apát "utolsó útjára", hamvainak szétszórására elkísérhessem. Úgy érzem nagyon aktuálissá vált életem ezen mozzanata, hiszen ezzel veszem végérvényesen befejezett ténynek, apa elment.

Bár még mindig figyelek a másik szoba felé, bevásárláskor önkéntelenül nyúlok apa kajái irányába, de a mozdulat megtorpan, félbe marad, nincs már kinek vásárolni. Talán ezek a legrosszabb pillanatok, itt már nagyon érzékelem, nincs már sehol.

Ateista lévén a viszontlátásban nem hiszek, bár remélem, a természet van annyira okos, hogy a sok-ezer milliárdnyi egyéni tapasztalatot nem hagyja elveszni. Valahol, valami nyoma marad a világmindenségben, hogy apa élt.  Mert szép dolog, hogy mi a család, barátok még emlékszünk sokáig rá. Őrizünk sokat belőle, de ezek a mi halálunkkal végleg elvesznek. Nem hiszek a földből lettünk, földé leszünk állításban. Életből lettünk és életet adunk. Különben mi célja volna az emberi létnek. Fajfenntartás??? Minek? Olyan jól megvolna a Föld az emberek nélkül, sőt az Élet nélkül is. Valami céljának kell lennie, hogy sok-sok milliárdnyi élet él, harcol ezen a bolygón.

És ha "sikerül" az emberiségnek saját faját felszámolni, vagy esetleg az egész bolygónyi életet tönkre tesszük, annak lesz valami nyoma az Univerzumban? Gyanítom, semmi. És akkor egy parányi emberi élet számít valamit???