Túl vagyunk a 49. házassági évfordulónkon. Készültem rá, de minek??? Ádám fiunk feljött, kinyitottuk a szokásos alkoholmentes pezsgőnket, koccintottunk. Ennyi. Ha megérjük az 50.-et, meg sem ünneplem. Ahogy már karácsonyozni sem fogok, születésnapozni biztosan nem! Apa vagy nem akarja vagy egyszerűen már messzire lehagyta ezeket a földi dolgokat.

Ezt a kis képet készítettem a "nagy" napra. Kb így is néznénk ki, ha apa nem szerezte volna be ezt a szörnyeteget. A 2. kép lányunk esküvőjén készült. Az ünneplésekről ennyit.

Már gyakorlatilag nem is kommunikálunk, a napi élethez szükséges szavakon kívül nincs más. Valamiről nagy lelkesen vagy éppen felháborodva mesélni kezdek, azután rá kell döbbennem, a falnak beszélek.

Igazából szinte teljesen külön élünk, ha szüksége van valamire csenget és megyek. Képtelen vagyok 10 percnél többet a szobájában tartózkodni, annyira meleg van. Ő így kívánja, nem csoda, hiszen csont és bőr, rajtam meg 20 kg túlsúly. Szégyen, nem szégyen, nem bírom. Bár már veszem észre, jómagam is melegebbet kívánok, légmentesen nem zárhatom el! A kis lakás meg átmelegszik.

Összeszedtem valami csúnya fertőzést, vagy csupán a stressz váltotta ki, nem tudom, senki sem tudja, de egy hónapig nem maradt meg bennem semmi. Végül már Covid-tesztre is elküldött az orvos kínjában. Persze minden tesztem negatív lett. Már ott tartottam, napi 10 szem aktív szén, diéta, probiotikum, sópótló mellett még hasfogót is be kellett vennem. Ha nem történik valami csoda,  kórházba kellett volna mennem. Végül - az utolsó pillanatban - jobban lettem. Most is diétázom, de javul az állapotom. De így - mindenféle kórokozóval meggyanúsítva - még jobban kerültem apát. Most állt vissza a régi felállás.

Sajnos az utolsó CT progressziót mutatott, nagyon várom, mit határoznak az orvosok. Kap-e továbbra is kezelést, változtatnak rajta? Ma megtudjuk, apa ma a deszki  kezelésén van.

Megyek is, mert normálisan csak ilyenkor tudok nála kitakarítani, ha nincs itthon.