Holnap lesz 5 hónapja, hogy apa elment. A felújítási zűrök és a betegségből való részleges felépülés után örömmel (talán egy kis megvetéssel is) vettem tudomásul, életem simábbá vált. Kiegyensúlyozottabb lettem és az özvegység sem töltött el a régi  fájdalommal. Az egyedülléthez is jól alkalmazkodtam. Ha szégyenkezve is, de kezdtem az egyszemélyes élet előnyeit is élvezni.

Ma - szombat - délután nem csináltam semmi különöset, TV-nézés volt a programom. Csatornaváltogatás közben bukkantam a Mamma miára, a kedves, butácska filmre. Jó lesz, megeszem a napi adag görögdinnyémet közben, elleszek. Nos, nem így történt. Ahogy elkezdődött a film, belém hasított a fájdalom, hiszen apával láttam először. És most, talán először a szenvedéstől mentes(apa nyomora), színtiszta, gyomorfájdító, egy élet megszűnését sirató, mindent elborító fájdalom borított be. Azt hittem belepusztulok.